rajzos fejlesztőgyakorlatok otthonra

Miután elvégeztél egy "ID" jobb agyféltekés rajzolás kurzust, a rajzoláshoz szükséges minden készséged jelen lesz. Látod amit kell, úgy ahogy kell, meg tudod figyelni a részleteket, képes vagy kikapcsolni a bal féltekédből érkező nem oda illő információkat, parancsokat, összekötöttük a szemedet a kezeddel, stb. Gyakran kérdezik a végzettek tőlem, - Hogyan tovább? - A legjobb tanács amit adni tudok, hogy rajzolj amikor tudsz, amennyit tudsz. Nem kell éjjel-nappal, reggeltől estig rajzolni azonban ahhoz, hogy az előjött készségeid, képességeid megmaradjanak. Ha napi öt-tíz perced van, az is elég. Sőt! több apró rajz jobban fejleszt, mint egy "nagy mű". Először is azért, mert ha nem úgy állok neki rajzolni, hogy most meg kell alkotnom valamit, hanem csak van öt percem, megpróbálom mi jön ki mondjuk egy szemből, cicából, bármiből, akkor nem lesz megfelelni vágyás benne. Ha a rajzolásért rajzolsz, nem az eredményért, akkor sokkal jobb lesz a végeredmény. HA csak hetente egyszer lesz tíz perced, és csak egy apró dolgot rajzolsz le, ami megtetszik, az is elég. Igazából, ha évekig sem rajzolsz semmit, akkor is fejlődni fogsz életed végéig, azzal ahogy megnézed a dolgokat, ahogy látni kezded a világot.

Egy egyszerű gyakorlás: Ha látsz egy fát, vagy virágot ami tetszik, de nincs nálad se papír, se toll, de van öt perced, akkor ülj le, és nézd körbe a körvonalait, nézz meg minden apró részletét szépen lassan. Keress meg rajta minden árnyékot, minden fényt, minden gyűrődést, stb. Ha így megnézel valamit, azzal annyit fogsz fejlődni, mint ha lerajzolnád. Akár többet is, mert a nézésben nincs szándék, akarat, megfelelési kényszer. Csak nézem, és élvezem a  látványt. HA van egy tollad, és egy bármilyen papírdarabod, akkor rajzolgathatod is közben, de úgy, hogy csak a tárgyat nézed, a rajzot nem. Ezt hívjuk vakon rajzolásnak. Arra törekedj, hogy a kezed és a szemed egyszerre, egyforma tempóval, és egyazon irányba mozduljon. Ez rendkívül jó relaxációs gyakorlat is, mindkét verzióban, ha rajzolod, vagy ha csak nézed akkor is. Pihentet, kikacsol, ellazít.

Kellemes gyakorlást!

Mert tanulni jó

Életedben egy dolog van, ami örökre a tiéd marad. Az, amit megtanulsz. Amit tudsz, azt nem lehet tőled elvenni. Éppen ezért, a tanulást, soha nem késő elkezdeni, és soha nem szabad abbahagyni. A tanulási vágy, egy olyan elemi része az emberi tudatnak, ami már az előembert is életben tartotta. A túlélés egyetlen esélye, ha ismered a téged körülvevő világot. Amikor az ősember gyermek megfigyelte, mit esznek a szülei, tudat alatt tanulta a túlélést. Aki nem jól figyelt, az olyan bogyókat is megevett, melyek mérgezőek, vagy olyan álltatot is megpróbált leteríteni, ami nem tűnt veszélyesnek. Aki figyelt, az más kárán tanult, és túlélt. Aki nem, az saját kárán tanult, és ritkábban élte túl. Pont ez az, amiért nem érdemes a saját kárunkból tanulni. Tanulni azoktól kell, akik tudnak. A tanulást nem lehet abbahagyni, mert a világ változik. Az életkörülményeink, az erőnk, a technika, az emberek, akik körülvesznek, mind-mind változók, és a változásokat követni kell. A világ változásával szakmák tűnnek el, és jelennek meg. Olyan tudományok erősödnek meg, melyekről húsz évvel ezelőtt tudomást sem vettünk, és olyan szakmák tűnnek el, amik húsz évvel ezelőtt a legnépszerűbbnek számítottak.
A tanulás örökös szükséglete agyunknak, és kell hogy a toppon maradhasson, amíg élünk. Az agyat, ugyanúgy edzeni kell, mint az izmokat. Ne csak azért tanulj, hogy állást kapj, azért is, hogy friss maradjon az elméd akkor is, amikor kortársaid már csak a tévét bámulva merednek bambán reggeltől estig. Tanulj azért, mert tanulni jó. Tanulj azért, mert ha nem szélesíted ismereteid, akkor pár év múlva, már nem fogsz tudni miről beszélgetni a férjeddel, vagy feleségeddel, hiszen már nem lesz olyan téma, amit ne beszélnétek át addigra ezerszer. Tanulj azért, hogy túlélj. Mert a változó világ, elrohan azok mellett, akik nem tudják követni a változásokat. Mert aki lemarad, az kimarad azokból a csodákból, amik a folyamatosan megújuló, változó világban rá várnak. Tanulj azért, mert amit most tudsz, azt pár év múlva vagy mindenki tudni fogja, vagy már senkit nem fog érdekelni. Tanulj, mert aki esőként ismeri meg a dolgokat, arra figyelnek a többiek, azt fogadják majd el, mint az adott szakma nagy öregje, és az lesz a szaktekintély. Tanulj azért, mert szaktekintély is csak akkor maradsz, ha szakmád változásait is követni tudod, ha nem ragadsz le annál a pontnál, ahol azzá váltál.
 
Imre Dezső
 
Download Free Designs http://bigtheme.net/ Free Websites Templates