Érzelmek és mindennapok

A jobb agyfélteke felelős az érzelmekért, legyen az jó, vagy rossz érzés, minden ott lapul. A bal félteke egyik legfontosabb feladata, elnyomni ezeket. Munkában, iskolában, de otthon sem mutatjuk ki minden érzelmünket. Milyen is lenne, ha mondjuk a szállodai portás sírva, vagy éppen hangosan kacagva fogadná a vendégeket, vagy a bolti pénztáros vágyakozó tekintettel, vagy dalolászva tologatná a termékeket a szalagon. A jobb agyféltekés rajzolás egyik "mellékterméke", hogy a bal féltekének ezt a tevékenységét "is" gyengíti. Persze nem végleg, és nem teljesen, mert ezzel lehetetlenné tennénk a világban való mozgásunkat. Az alkotás, vagy a relaxáció idejére. A modern világ, a mai gyakorlatias, pörgős, racionális és megfelelési kényszerre épülő társadalom egyszerűen nem engedi meg, a mindennapokban felvillanó érzelmeket. Rejtőzködünk, rejtegetjük mit érzünk. Akinek nem működik ez, azt egyszerűen bolondnak gondolja a társadalom. Aki napestig dalolászik, vagy okkal ok nélkül mosolyog, mert jól érzi magát, azt megnézik, sőt kinézik. Fapofával kell élnünk, esetleg jól irányzott szolid mosollyal, néha megértő tekintettel nézve, néha kedvesen, de soha nem a valós érzelmeinket kimutatva, inkább az éppen elvárt érzelmi mintát mutatva. Ez nagyon fárasztó, de megszoktuk. Éppen ezért, nem is vesszük már észre, milyen sokat árt a személyiségünknek. Ez teszi olyan fontossá az alkotást. A jobb agyféltekés rajz ID módszer lényege, hogy nem kell évekig gyakorolni a sikerhez, és nem elveszi, hanem meghozza a kedvet a rajzoláshoz, alkotáshoz, hiszen három nap, és szépeket rajzol bárki, sok évi tanulás és kudarc nélkül. Alkotás közben, megélhetjük, kiadhatjuk magunkból valós érzelmeinket, ami sokat segít a "robot" típusú mindennapi életünk elviselésében.

Sportolóknak a jobb agyféltekés rajzolásról

Sokan jeleznek vissza, sportolók, hogy hihetetlen változásokon ment keresztül a teljesítményük, eredményességük. Sokszor kétkedve keresnek meg, hogy "nem tudom, lehet hogy csak képzelem" de sokkal könnyebben megy minden. Nem tévedés, nem beleképzelés, valóság. A két félteke összehangoltabb működése miatt, lecsökken a reakció idő. A jobb agyfélteke aktívabb használata, kreatívabbá teszi a döntést. A koordinációs készség javulása, pontosabb ütést, rúgást, célzást, irányítást eredményez. Szintén a két félteke összehangolása, gyorsabb, és megalapozottabb döntéseket eredményez. Legérdekesebb visszajelzéseink, karatésoktól, autóversenyzőktől, és pingpongozóktól érkeztek, komoly helyezésekről, hihetetlennek tűnő fejlődésről. Ha tehát ön sportoló, és szeretne tovább fejlődni, jobb eredményeket elérni, érdemes egy "ID" Jobb Agyféltekés Rajzolás tanfolyamot elvégezni. JELENTKEZZEN MOST IDE KATTINTVA

Download Free Designs http://bigtheme.net/ Free Websites Templates