Fejleszd magad pihenés közben

Várakozás közben is tudjuk fejleszteni magunkat, így elrepül az idő, pihen az agy, és mellesleg minden olyan készségünk fejlődik, amiket a jobb agyféltekés rajzoláson elkezdtünk fejleszteni, minden folyamat folytatódik, ami akkor elindult az agyunkban. Relaxálni gyakorlatilag nem jelent mást, mint kordában tartani az agyunkat. Az agykontroll lényege is ez. Az Imre Dezső módszerben van egy olyan gyakorlat, ami mindebben segít.

Vegyük például azt a helyzetet, amikor elmegy az orrunk előtt a vonat, és fél óra múlva jön a következő. Ilyenkor ideges lesz az ember, belegondol milyen hosszú az a félóra, és minden percet óráknak élünk meg. Arra gondolunk, hogy elvett az élet fél órát tőlünk. EZ a gondolat, a vele járó idegesség, a tehetetlenség érzése, azután olyan károkat okoz bennünk, hogy a vége az,. hogy az idegeink romlása vesz el valóban ennyit az életünkből. Fog fel úgy, hogy kaptál fél órát az élettől, amit most relaxációra, regenerálódásra fordíthatsz.

Keress egy helyet, ahová leülhetsz. Ha jó idő van, akkor remekül megteszi egy állomási pad. HA rossz az idő, akkor egy várótermi helyet keress, ablak mellett, hogy kiláss. A látókörödben, ne túl messze, keress egy fát. Néz meg alaposan, szánj rá kb öt percet, hogy a szárát, az ágait, a leveleit, mindent megnézel. Próbálj egy ágat lassan végignézni, egy levelet körbe, a fának a szárát, annak a körvonalát nézd lassan végig. Közben, próbáld az elmédet teljesen kiüríteni, kényszerítsd rá magad, hogy csak arra gondolj, amit éppen  nézel. Könnyebben megy, ha közben mondod magadban mit látsz. Fogalmazd meg, így valahogy: Ennek a levélnek a szélei csipkések. Az erezete szerteágazó. Most nézek egy hosszabb eret, ez egy kisebb ér, ennek itt vége, ez halványabb, ez sokkal vastagabb mint az előző, stb, stb, stb. Öt perc elteltével, kezd el keresni olyan tereket, amik az ágak, levelek között vannak. Negatív tereket, ahol átlátsz ezek között. Most az a feladat, hogy nagyon lassan, ezeknek a körvonalát nézd végig. Közben nem gondolhatsz másra, csak arra, hogy merre halad a szemed. Fogalmazd meg magadban így: kicsit fel, most balra, felfelé, jobbra le, homorú, felfelé homorú, balra kicsit le, most lefelé, stb, stb, stb. Fontos, hogy ha bármi más gondolat támad, azt azonnal töröld, és csak arra gondolj, amit nézel. Ha túl sok felé pörög az agyad, kicsit túl vagy pörögve, akkor próbáld mindkét kezed mutató újával követni az irányt. Persze, ha ül ott még pár ember, az furán nézne, szóval ezt akkor csináld, ha nem látják. :D Jobb esetben, ha van egy toll nálad, és egy újság, vagy bármilyen papír, akkor egy, vagy ha tudod jobb mindkét kezeddel rajzolni amit nézel, de úgy, hogy a rajzra soha nem nézel rá.

Ezt a gyakorlatot, az "ID" módszerben azért fejlesztettem ki, hogy a koordinációs készséget, a türelmet, a részletes látást, az inverz terek megfigyelését, és a szem-kéz kapcsolatot javítsa. Ebben az esetben, és egyébként is, kitűnő relaxációs gyakorlat! HA megfigyeljük, átgondoljuk később, hogyan végeztük a gyakorlatot, mi járt a fejünkben, mikor, hol okozott nehézséget, sokat megtudhatunk magunkról. Türelmesek vagyunk-e, ki tudunk-e kapcsolni, rá tudunk-e hangolódni dolgokra, és még sok mindent.

Kellemes és hasznos relaxálást!