Hihetetlen és verhetetlen árak! Négy nap már 39 990 Ft-tól!
Akciós szakköreinket keresse a különböző települések menüpontjai alatt a baloldalon.

Oktató

Kedves érdeklődő!


Imre Dezső vagyok, a jobb féltekés portrérajz szakkör vezetője. Hosszú évek óta oktatok újságírást, videós újságírást, informatikát, valamint kommunikációt, és alapítója vagyok a Riport Tv cégcsoportnak. Több mint tíz éve kezdtem el foglalkozni a két agyfélteke kommunikációjának, illetve az agyféltekék diktálta tudatos és tudatalatti közléseinek megfigyelésével. Tapasztalataimat éveken át marketinges és direktmarketinges kommunikáció oktatásában hasznosítottam. A jobb agyféltekés rajzolás 2009-ben ragadta magával a fantáziámat. Annak ellenére, hogy csupán kiegészítő tanulmánynak terveztem a kommunikációs képzésem továbbfejlesztéséhez, egycsapásra elcsábultam amikor megtapasztaltam, mekkora hatással lehet egy ember életére a négy napos kurzus. Saját bőrömön tapasztalhattam meg, hogy amit egész életemben hittem és elhittem magamról, miszerint nem tudok rajzolni, az három nap alatt megdőlt. Ezen felbuzdulva belevetettem magam a kutatásokba  ilyen irányú tudásom tökéletesítésébe, és mára elmondhatom, hogy minden típusú jelentkezővel el tudom érni a lehetetlent, és minden nálam végzett tanuló, tökéletes portrét, és minden mást rajzol. Jöjjön el szakkörünkbe, és próbálja ki önmagát, vagy ha úgy tetszik, mutassa meg nekem, hogy ön az, akinek vissza kell fizetnünk a szakköri részvételi díját.  A rajzolás örömöt, pihenést, kikapcsolódást nyújt a rajzoló számára. Miután beindul a jobb agyféltekéje, változások tucatjait fogja megtapasztalni önmagán, és az önt körülvevő világon. Meg fog lepődni, mennyi minden van ön körül, amit vagy nem tudott kezelni, vagy nem jól értékelt, vagy egyszerűen nem vett észre. A rajz csupán a bizonyíték arra, hogy ezek a folyamatok beindultak, és hogy az ön agyműködése harmonizálódott. A két agyféltekéje megtanulja kiegészíteni egymást, így a tökéletes működésre lesznek képesek. 

Várom önt szakkörünkön! 
 

Imre Dezső

Download Free Designs http://bigtheme.net/ Free Websites Templates